Önbizalom

Nem emlékszem, hogy írtam-e már magamnak erről a témáról...mármint itt a blogon. Annyira örök.....legalábbis számomra ez a probléma. Kezdve a közepén: valahogy mostanában úgy nem igazán tudom kiélni magamból magam. De nem is tudom mi az ami belül marad, meg miért nem jön ki. Talán úgy érzem úgysem érdekelne mást.....meg nem is tudom.....magamban sem érzem, mi az amit én adhatnék, ami érdemes lenne a másik figyelmére, egyáltalán. Ja...nincs mit adnom?? Akkor töltekeznem kéne esetleg?
Egy kicsit kispóroltam magamból az anyagot mostanában :))) Régen sokat jelentett, hogy nagybetűsen éljek! Ez akkoriban a hatalmas energiával való ide-oda csapkodást jelentette, ahol az eredmény nem is számított, csak hogy mutathassam, hogy vagyok, és hogy tudok nagyot csapni (nagyot lépni...életet felrúgni, változtatni). Mindig hirtelen, mindig látványosat.....nekem végülis jól esett!
Aztán lehiggadtam (megtörtem? A túl sok ön-szivatás alázatossá tett az élet iránt....valamelyest).
Elértem, amit el szerettem volna érni, a rendezett körülményeket!! Hogy kívülről "bevédhessem magam". Sikerült :)))
És most tökjól be vagyok védve....de most hogyan tovább?!

Amit érzek, és ami nem jó érzés, hogy valahogy olyan mintha üres lennék belül. Ami persze nyilván nem vagyok, de nem nagyon érzékelem magam. És üres vagyok.....de rosszul esik, hogy senkit nem érdeklek. Nyilván sarkítás, a barátaimat érdeklem, de nem erre gondolok. Hanem pl ha társaságban találkozom valakivel, aztán ha legközelebb találkozunk, nem emlékszik még arra sem hogy találkoztunk már. És ez sokszor megtörténik, és annyira rosszul esik. Hogy nulla nyomot hagyok az engem körülvevő emberekben. Hogy nem vagyok érdekes, se izgalmas.......Pedig nagyon szeretnék az lenni.
Máson meg érzem, hogy semmi akarás nincs benne, de ígyis nagyon érdekes, izgalmas. És mások is emlékeznek rá, erősen hat a személyisége. Régebben én azt hittem hogy ilyen ember vagyok, mostanában meg nagyon nem ezt érzem. Ilyen szeretnék lenni. Aki hat a környezetére!!
Aki erőteljesen hat!! Ahogy Apa mondta,  "Nem szatyorban élsz". Ez a pillangó effektus egyszerűbb megfogalmazása. Bármit teszek az mindenképp hatással van a környezetemre. Jaaa.............De most végtelenül unalmasnak érzem magam.

Annyira vágyom jó beszélgetésekre!!!!!! Teljesen ki vagyok rá éhezve! És legtöbbször az van, hogy mások beszélnek körülöttem......

na, mára ennyi.

Most kiülök a teraszra, a családomhoz...és kíváncsi vagyok, hogy hogy fogom érezni magam. Mármint ebből a szempontból. Mert amúgy meg velük teljesen jól érzem magam!!

Csalódás

Ha felteszem magamnak a kérdést, hogy kiben nem csalódtam még, az igazából így fog hangzani: "Kivel kapcsolatban nem csalódtam még magamban?" - és ez komoly. Kb 3-4 éve jöttem rá, hogy a csalódás gyökere mindig én vagyok, mert nem láttam a valóságot, mást hittem a másikról, nem is voltam kíváncsi rá, csak kivetítettem rá azt a képet, amit én akartam látni róla. Akkor tehet Ő arról, hogy nem felel meg a képnek? Nem - ez inkább törvényszerű.....

A legeslegközelebbi emberekkel kapcsolatban a legfájdalmasabb rájönnöm, hogy vetítek rájuk. És általában amit szeretnék elhinni, hogy közel, nagyon közel állunk egymáshoz, hogy szinte olvasunk egymás gondolataiban, hogy megértjük egymást maximálisan stb....hülyeségek.....Aztán a józanodás mindig akkor jön el, ha kiderül, nem ért meg, és hogy nem is vagyunk olyan közel. Illetve, hogy a közelség meghatározása nem ugyanaz mindkét fél részéről.

Tudjátok, van az az embertípus, aki imád beleállni az aurádba :) Olyan közel hajol, amikor beszél hozzád, hogy automatikusan hátrébb állsz egy lépéssel (ha teheted).....fúúj. Na, én ezt a hibát sokszor elkövetem lelkiek terén, beleállok, belemászok a másik lelkivilágába - de volt már fordítva is, hogy más merészkedett be pofátlanul az én legszemélyesebb saját kis lelki kertembe, udvaromba.
Mintha a szomszéd átjönne gereblyézni a diófaleveleket az én kocsibejárómon....nemár!!
Ha tetszik, ha nem (nyilván nem): tiszteletben kell tartani a másik udvarát, illetve csak addig bemenni, ameddig Ő beenged - nem pedig átmászkálni a kerítésen, átbújni a drót alatt. Nem én vagyok ilyen okos, hogy ezt kisütöttem, hanem Müller Péter Jóskönyve (akinek megvan, a 10-es jósjel). Erről szól.....hogy adjuk meg egymásnak a tiszteletet, és tökjó tanács!!!!

Csak a harmadik gondolatom

Mankától a szülinapomra színházjegyet kaptam! (Hozzáteszem, hogy a tökéletes ajándék kategóriába tartozik, mert elfogyasztható. Azaz nem tárgy, nem kell megőrizni, elrakni, helyet találni neki, hanem alapból a legjobb helyre kerül, az élmények közé. Ajánlom minden kedves barátomnak és ismerősömnek, hogyha örömet szeretne szerezni, akkor vigyen el valahová. Jöhet állatkert, vidámpark, színház, mozi, vagy étterem, vagy séta, bármi jó. Ezek lesznek a legszebb ajándékok. Plusz azok, amiket biztos kézzel választott ki olyan ember, aki ismer, és tudja hogyha már tárgy, akkor mire vágyom pontosan.)

Az Operettszínházban 2 kisoperát néztünk egymás után (így kombóban van direkt a két darab), a másodikról írnék, mert az volt a meghatározó élmény. Mario és a varázsló volt, és a főszerepben Szabó P. Szilvesterz adta Cipolla karakterét, Szabó Dávid pedig Mariot idézte meg nekünk.

Nagyon durva volt.

Ha valaki emlékszik Thomas Mann művére még a kötelezőolvasmányos időkből, akkor ha a sztori nem is maradt meg minden részletében, de annyi biztosan, hogy az nem egy vidám történet. Van benne emberbűvölés, szerelmi bánat, és halál. Cipolla a hipnotizőr megalázza a nem mellékesen szerelmi bánatban szenvedő, öngyilkosságra készülő Mariót a színpadon. A bűvöletben a lányt képzelteti a maga helyébe, és ez annyira jól sikerül, hogy a végén Marió meg is akarja csókolni Cipollát...sőt ezt meg is teszi. Cipolla tette tragédiát szül. Saját halálának ágyazott meg így, mert a kijózanodó és feldúlt Mario a maga felé fordított pisztolyát, inkább Cipolla felé süti el.

És akkor a sztorin túl a lényeg az az volt, hogy mi a nézőtéren egyáltalán nem voltunk kívülállók (ülők), mert végig, mintha velünk történt volna a történet. Szorongtunk Cipolla jelenlététől, hogy pásztózó szemével akár minket is kiszúrhat a tömegből egy következő megalázó tréfához, átéltük, hogy mennyire kiszolgáltatottá váltak az emberek a hipnotizálása alatt. Ahogy haladt előre a darab, úgy nőtt a szorongásunk, a védekezőbe átfont kezem egyre csúszott feljebb a karomon, átnéztem Mankára és láttam, hogy ugyanúgy ülünk. Döbbenet volt. Tudtuk, hogy csak játék, színjáték az egész, de mégsem hittük, benne éltünk a jelenetekben. A végjátékban a megbűvölt Marió a szerelmével üldözte Cipollát a színpadon, hogy végre megcsókolhassa - mi pedig borzongva néztük a groteszk jelenetet, annyira idegen érzés az embernek, hogy nem tudja irányítani magát, nem ura a tetteinek, és hogy most bármi megtörténhet! De ki irányít?

A bármi megtörtént. Az események irányítottak.

A megalázás eseménye után jött a kiegyenlítés eseménye. Mario elveszítette megát Cipolla által, így törvényszerűen Cipollának is el kellett vesznie Mario által.

Igazságos volt ez így, úgy, ahogy csak az Élet tud igazságot tenni. Minden tettünknek következménye van, semmi sem ítélet, ami megtörténik velünk, hanem minden csak a kiegyenlítődésről szól.

A függöny legördült....és Mankával ugyanaz a reakciónk volt, szinte még tapsolni sem tudtunk rendesen elkezdeni, úgy le voltunk sokkolódva. Nem a haláltól, láttuk azt már ezerszer a színpadon, hanem attól sokkolódtunk, hogy mennyire durván hat az emberre az, amikor nem tudja ki irányít kit, mi történik, amikor feloldódik az akarat, amikor téged a másik irányít, és amikor Te irányítasz végre, és amikor a dolgok történnek, és az ember a mellékes. És ahogy elnéztük a darabot, bárki lehettünk volna, a bűvölő, a bűvölt, a halott, és az ölő, és annyira tudtunk mindenkivel azonosulni, de ugyanannyira nem is akartunk senkivel sem azonosulni! Ez volt a katarzis, hogy amit ott átéltünk, az az energia volt, ami a tettekben van, és az eseményekben, és maga az Ember, csak szereplő.

Kijöttünk a nézőtérről szó nélkül, mondtam, hogy "Nem tudok mit mondani", ugyanis nulla gondolatom nem volt....ami nagyon ritkán történik meg velem, aztán haladtunk a ruhatár felé, akkor mondtam, hogy "Nem is akarok mit mondani", mert itt feladtam, hogy ma még lesznek gondolataim, úgy kimosta ez az élmény az agyamat, aztán mikor a kabát már a kezemben volt, akkor jött a híres mondat "Basszus!! Csak a harmadik gondolatom volt az, hogy Bazmeeeg"  :))) Na, és itt iszonyatosan elkezdtünk röhögni!

Tudom, csúnya szó, meg minden, nem szeretem öncélúan használni, töltelékszóként sosem szoktam. De néha megvan a maga helye. És itt megvolt :)

Szagos húsvét reggelén

Szép jó reggelt kívánok a húsvétolóknak! A fiúk sem tudják ma reggel olvasni a blogomat, mert vízzel teli vedrekkel járják a házakat, és a leányok sem tudnak engem olvasni, mert szépen felöltözve várják a legényeket, lesik őket az ablakban :)

Hát persze. Inkább azért nem olvas most senki, mert alszotok mint a bunda. És mint Borisz :)
Nagyon édes volt ma reggel! Tudja, hogy a barbár módszer (Ő hívta így) híve vagyok, azaz azt szeretem, ha húsvét napján nyakon öntenek egy kis vízzel! (Mint ahogy azt is szeretem, ha tisztességesen megfürösztenek az első hóban, de ezt nem szoktam igazán megkapni. Igen, felhívás volt keringőre!)

Arra nyitottam ki a szemem, hogy furán mosolyog rám, hogy nagyon örül, hogy felkeltem. Persze lehet elkezdett mocorogni, hogy felébredjek.....erre már nem emlékszem. Jóreggeltcsók, mosolygás, majd rákezd a húsvéti versére....és előkerült egy palack víz, én meg mosolygok, de azért vinnyogok is közben, hogy nesokaaaaaat.....léccciiiiiiiiiiii.......NAPERSZE. Úgy csorgott rá a párnára a hideg víz, öröm volt nézni :) Én meg mehettem is hajat mosni (víz már nem kellet rá, csak sampon).

Borisz vissza is aludt, mint aki jól végezte dolgát - ami ebben az esetben igaz is volt ! Én meg úgy terveztem, hogy majd hajmosás után visszabújok. De tegye fel a kezét az aki képes a reggel kb. egy órányi elkezdése után még visszaaludni! Hát nekem sem sikerült, nem is próbáltam mondjuk.
Kikószáltam a konyhába, feltettem egy teavizet, és igen....ha már ott voltam elmosogattam. (Aki most felkapta a fejét az jól emlékezett, a mosogatást Borisz nyerte meg tegnap kő-papír-ollón. Sebaj!) Meg kipakoltam a szekrények aljából az üvegeket, csomó visszaválthatós, és sok nem visszaválthatós....ezt követte a szemét kivivés, majd a tűzhely pucolás. Tulajdonképpen egy jó órát töltöttem a konyhában, már csak fel kell mosni és kész is a patyolat tiszta konyha! Így indult a húsvét hétfő! Igazán eredményesen :)

És akkor a tegnapi blogbejegyzés margójára még annyit, hogy ha a rossz szokásokról való leszokásról beszélgettünk (beszéltem), akkor lehetne szó a jó szokásokra való rászokásról is!

Elégedetlen vagyok a lakás tisztaságának, és rend szintjének a mértékével. Azt találtam ki ma reggel mosogatás közben, hogy mi lenne, hogyha minden hétköznapra jutna egy helyiség, és akkor aznap, azt a szobát kicsit kitakarítanám. És akkor sosem kéne nagytakarítani (najó, így sem szoktunk), viszont mindig szép rend és tisztaság lenne. Mert most ez valahogy úgy néz ki, hogy mindig kosz van (na azért ne disznóólra gondoljatok...inkább csak porra, porcicákra....hajszálakra a fürdőben, morzsára a padlón...tehát az a midennapos kosz, amit mind a ketten lusták vagyunk menedzselni :D ).
Ha egy nap csak egy szobára kéne koncentrálnom, akkor viszont lehet hogy még nehezemre sem esne megcsinálni! Mint ma reggel a konyha. Pikk-pakk (azaz egy óra alatt, ami mégsem pikk pakk....de ettől most tekintsünk el) tisztaság lett!! Jó..de a ma regelt azért súlyosbítottam tűzhelytisztítással, meg hűtőlemosással, meg üveg pakolászással,....ezeket azért nem csináljuk minden nap! (Minden nap?! Jó vicc volt - szerintem félévente egyszer csinálok ilyet. Hűtőlemosás...pfff....)

Napok: Hétfő a konyha (pipa), kedd a hálószoba (ez kvázi pihenőnap, mert ott vajmi kevés kosz merül fel, max be kell ágyzni, meg néha felporszívózni), szerda fürdőszoba+WC (úgy érzem nem fogok szerdánként unatkozni), csütörtök nappali (ez tartogathat meglepetéseket), és péntek előszoba (pihenőnep szintén, max egy felmosás és szevasz). Hétvégén természetesen nem takarítok, hétvégén pihenni kell.

Csinálok egy ilyen kísérleti hetet. Azaz kettőt. Mert ezen a héten biztos lelkes leszek, meg minden szart kitakarítok, lepucolok, letörlök, de így pl a jövő héten várhatóan kevesebb takarítani való lesz, és akkor lehet beáll egy természetes egyensúly, hogy tisztaság is lesz, viszont nem fogom úgy érezni hogy állandóan takarítok.
Mert kapcsolatunk elején csomót takarítottam itthon (hogy Borisz azt higgye jó háziasszony vagyok), aztán valahogy a takarítás téma nem lett olyan fontos. Főleg azért nem mert Borisz nem egy rendmániás, sem nem tisztaságmániás, aztán mellette elkopott az én rend és tisztaság szeretetem is. És az is fura lenne, hogy ő vígan elvan valamivel, én meg takarítok :) Az igazság érzetem ezt nem engedi!!!
De az igazságérzetem kijátszható :) Ha minden nap csak egy KICSIT rendezkedek...az úgy belefér. Mondjuk fél órát. Az kb egy Fókusz, ami valljuk be, kihagyható az ember életéből.

Na, szakértés, és a hétköznapjaim precíz kitalálása mára befejezve!!

Folytassuk a Húsvéthétfőt. (Szerintem veszek egy pár zsemlét, meg egypár csokinyuszivalamit a locsolóknak - azaza a barátainknak, akikhez majd dél körül megyünk. De a fő ajándék az a pálinka lesz!! Nagyon finom Apukám féle csipkebogyópálinka.)

Ágyő, mentem vásárolni.

Pót-cselekvések

A bejegyzés címe és a bejegyzés között eltelt idő: 8 perc.

Mire elég nyolc perc? Arra, hogy az ember feltakarítsa a kanapéra kiborított 3 korty teáját, és ha már úgyis takarítószett van  a kezében, akkor összepucolja Plasztikszörny (azaz a házi iguana iguana) kis ajándékát, amit nem is mondom meg hány napja hagyott a TV-s szekrényen. Nem az a klasszik állati ürülék, hanem inkább csak Valami....én nem is tudom megmondani, hogy milyen állagú. Mintha egy kis tojáspor lenne...vagy nem is tudom. Fura egy állat......eszik rendesen, meg életben van....meg hát nem is merjük azzal elvinni az állatorvoshoz, hogy doktor úr.....ez az állat nem kakil egy ideje :) Az a gyanúnk, hogy csak annyit eszik, amennyire szüksége van - mióta a lakásban tartjuk, és nem a terráriumban, valamint amint megeszik, azt mind fel is használja a szervezete. Najó, még egy lehetőség van. Hogy olyan helyre csinál, amit eddig nem vettünk észre (pedig keressük!). Büdi meg nincs. Mert ha lenne, akkor azért valószínűleg az egész kecót felforgatnánk.

Borisz már másodszor nyerte meg annak a valaminek a feltakarítását kő-papír-olló folyományaként. (Igen, ez ront a renoméján, hogy az első alkalommal sem történt semmi takarítás ügyileg, arról meg ne is beszéljünk, hogy tulajdonképpen végül mégis csak én végeztem el a piszkos munkát. Nade, nyert egy mosogatást is a játék alatt, így legalább nem halmozódnak a teendői - nyugodtan tud a mosogatásra koncentrálni.*)

*Azaz már jelezte, hogy ha nem gond, Ő inkább holnap mosogatna el :D Hiába, imádja a házimunkát.

Na. Kanyarodjunk vissza a címhez. Pót-cselekvések.
Az ihletett meg, hogy szeretnék leszokni a szotyizásról, meg arról, hogy piszkálom az arcomat (sebeket vakarok rá, ez elég undin hangzik, tudom). Tök régi, tök rossz szokások. Nullát használnak, és sokat ártanak. Tudom mindenkinek vannak rossz szokásai, és elég kicsi azoknak az aránya, akik tudnak (akarnak?) is valamit tenni ellene. Legalábbis szerintem rossz ez az arány. Ott van a nassolás, a nem sportolás, a halogatás, a rosszindulatúság....stb.....Ezek most hirtelen a saját egyéb rossz tulajdonságaim. Tudom, hogy rosszak, azaz nekem rosszak, magamnak ártok velük, és mégsem tudok búcsút inteni nekik. A halogatást azt külön szeretem.....................

Borisz mondott egy jó tippet a szokások megváltoztatására. Hogy jelöljek ki pl egy napot a héten, amikor csinálhatom a rossz szokásomat, de a többi nap meg bírjam ki, hogy nem csinálom. Szerintem ez zseniális ! És eszembe jutott, hogy a cigiről is így szoktam le annak idején - nem azt mondtam, hogy örökre leszokom, hanem, hogy csak most nem dohányzom. És ez mindig csak egy napra szólt, aztán már egy hónapra, aztán évre! Működik. (És igen, cigiztem én már azóta, volt hogy többet is mint kellett volna, de egyből abba is tudtam hagyni, mert nem stresszeltem magam azzal, hogy többé nem fogok rágyújtani. Nincsen tiltott gyümölcs illata és ez is sokat számít.)

Elkezdtem tehát a szotyiról és az arcpiszkálásról leszokni. A vasárnapot jelöltem ki a napnak, amikor szabad züllenem. Ma vasárnap van, és szotyizhatnék....és ide is hoztam egy zacskóval....de akkor kiöntöttem a teát a kanapéra :))) Én? Vagy a tudatalattim?? Aki azt akarta, hogy kislány! akkor szokjunk le végre a szotyiról :)
Vicces, mert ahogy leraktam magam mellé a teát, arra gondoltam: "Három korty van a bögrében, ez csak arra jó, hogy kiborítsa az ember" -de ettől függetlenül rá nem raktam volna a karfára...vagy hagytam volna az asztalon. Ennek így kellett lennie, ki kellett boruljon, és fel kellett takarítsam, hogy közben átgondolhassam, valójában akarok-e én ma nassolni. És nem akartam. Fogtam, visszavittem az ibrikeket a konyhába, a szotyit meg visszaraktam a szekrénybe. Jövő vasárnapig :)

Mit (t)egyek? (Figyelem! Olcsó szójáték a címben!)

A jó öreg nyolctólnégyig és irodában dolgozó tökre átlagbudapesti életének fontos eleme a kajarendelés. Mert valamit kell enni délben. Nyolctólnégyig (háromnegyeded ötig amúgy!) dolgozónak marhára nincs kedve otthon főzőműsort rendezni, amikor végre hazaér, és csinálja az átlag panelprolik életét. Bekapcsolja a kereskedelmi adót, és nézi a kereskedelmi műsorokat. Agyleszívós valóvilágot például. Annyira szánalmasnak tűnik, nem?? :)))
Pedig én nem érzem rosszul magam az átlag életemben. Már nagyon messze van az az idő, amikor valami nagyon nagyon különlegest akartam megvalósítani minden téren, és főleg az életemmel kapcsolatban. Ma már nem gondolom, hogy különleges ember vagyok, és hogy másra vagyok hivatott mint egy átlagélet :) Többször megtalálom az élet egyszerűségében a szépséget, mint korábban. Régen mindenből valami fantasztikus kellett, valami csodálatos, ha ez nem jött össze, akkor alkottam én valami felforgatót, valami drámait. Nem tudtam hogy mi az egyensúly az erőben :) Vagyishát lehet hogy az én kibillenő erőegyensúlyomat ezek a drámaiságok húzták pont a helyére. Elképzelhető.
De nagyon elkanyarodtunk.

Szóval panelproli-nyolctólnégyig-átlagpesti nem főz. Hiba. De ha már így alakult és nem főz, akkor mi marad? Megvenni a legközelebbi (és valljuk be egyetlen) menza kínálatából valamit, ami drága. Mert kb csak a főzelék nem drága, és ha épp olyat főztek, amit szeretek, akkor örülök, de ha épp nem olyat...akkor meg vehetem meg a húst - krumplival kombót drágán. És tényleg fáj fizetni a kasszánál, és minden ilyen fizetés alkalmával megfogadom, hogy holnaptól főzök, mert én még egyszer ennyit nem fogok kiadni egy sima ebédre.
És ugye. Másnaptól sem főzök. NYILVÁN :)
Mert egy hét áll a hétköznapokból, amikor vagy barátokkal vagyok valahol, vagy Borisszal valahol, vagy igaz mindkét halmaz. Na ezek a napok kiesnek, mert nem vagyunk otthon, vagy nem vagyunk annyit otthon. Maradt egy - két nap. Na ebben az egy két napban lehet mosniteregetni, meg pakolászni, meg mosogatni, vásárolni, bármitcsinálni, mindentcsinálni. De valahogy ebbe sem fér bele a főzés :))
És amúgy is az van, hogy én a főzést túlbonyolítom !! Ha láttál már embert, aki guggol a sütő előtt, és nézi (az amúgy lealufóliázott!) sülő húst, hogy vajon mikor lesz kész - na, az én vagyok.
Pedig állítólag a kvantum...kvantumvalamilyentudomány (kvantumfizika?) bebizonyította, hogy a legkisebb részecskék viselkedésére hat a megfigyelő személye. És ha bámulod a teavizet, hogy mikor fog felforrni, akkor lassabban forr fel :) De bizony. Ez komoly! (Najó, ezt már lehet csak én találtam ki).
Fentiek szerint nem túl jó ötlet figyelni a húst, miközben sül.
Ez az egyik. A másik meg, hogy eddig életemben 2 X sikerült olyan kaját csinálnom, amivel maximálisan elégedett voltam, plusz a palacsinták persze. Mert vagy az állaga nem olyan lett, vagy az íze, vagy csak simán sz*ar lett. Pl. a pörköltek. Eddig négyszer csináltam pörköltet, és abból háromszor asszem ki is dobtam. Az elsőbe még cukrot is tettem, mert valahogy mintha savanykás lett volna az íze, és gondoltam ez segít. NEM SEGÍTETT. :DD , de ez ennyire ciki, le sem kéne írnom!  A negyediket mertem fogyasztásra alkalmasnak ítélni, de nekem az sem volt elég jó.

Nem szaporítom a szót: Gondjaim vannak a főzés tudományának életembe implementálásával. (Jó ide ez a szó? - külön posztot megérnének azok az emberek, akik hibásan használják az idegen szavakat beszéd közben!)

Tökre jó lenne finomakat főzni, és finomakat enni, mert nem vagyok hajlandó ételt rendelni !! Próbáltam kb 3x2 hétig, és sosem ment tovább. Úgy érzem, ha még a kaját is rendelném, végképp elismerném, hogy olyan szinten uniformizált az életem, amire már nem mosolyogva mondom azt hogy átlag irodai dolgozó vagyok, hanem sírva!! Igen, az ételrendelésből való kimaradás az én utolsó bástyám!!! :)

Úgyhogy gyerekek meg kell tanulnom főzni, és időt kell ennek szentelnem az életemben.
Én nem tudom más hogy csinálja.......de nagyon tisztelek mindenkit, aki nem csak hétvégén főz!

(Még elárulom, hogy az én saját "jó NŐ" sztereotípiámnak a 30%-át az adja, hogyha valaki finomakat főz.)
tehát amíg ez nincs meg, akkor a saját szememben is csak 70%ról indulok a jónőségben.....és igen....vannak még mínuszoló tételek !!

A sokkal, sokkal hülyébb emberek

Nemrég történt valami, ami megint átrendezte a hozzáállásomat egy-két dologhoz. Tény, hogy nem tudok egyformán hozzáállni minden emberhez. Vannak azokaz emberek, akiket bírok, mert hasonló az értékrendünk, az életfelfogásunk, és hasonlóan próbáljuk meg elérni a dolgokat az életben. Vannak azok az emberek, akik teljesen más életfelfogásúak, mint én, de totál szimpatikusak. Na, és az utolsó kör: az emberek, akiknek az életfelfogásával, és/vagy a megnyilvánulásaikkal abszolút nem tudok azonosulni.
És mivel én megítélem ezeket az embereket (elítélem őket?), akkor azt hiszem, hogy az Élet is pont így látja őket. Embereknek, akik valahogy gázul működnek.....akik "olyan hülyék" :))
Úristen! :)

Na, és akkor jön a kopp. Egy ilyen "sokkal, sokkal hülyébb" emberrel valahogy nem az történik, mint amit szerintem megérdemelne (E.N. rögtönítélő bírósága előtt). Hanem valami nagyon jó éri. Valami aránytalan jó. És akkor páff, tökre elszégyelltem magam, hogy mit képzeltem én mégis magamról?? Meg főleg róla??? Kenyéren és vízen kéne élnie, és folyamatosan csak szart kapnia az élettől, csupán azért mert Ő ilyen? Mert Ő sajátmaga, és hogy ilyen?
Hát nem.....sajnos be kell látnom, hogy az Élet mindenkit kurvára szeret. Ez az igazság. És segíti ahogy csak tudja, fejlődésben, boldogságban, bármiben.....Fogalmam sincs hogy működik ez. De nagyon jól, az biztos.

A másik meg, hogyha úgy érzem, vannak nálam sokkal, sokkal hülyébb emberek, akkor jó lenne nem elfelejtenem, hogy én valakiknél (és valószínűleg rengeteg embernél) sokkal, sokkal hülyébb vagyok....

Tudom, a Biblia is megmondta már ezt: "Ne ítélj, mert megítéltetsz"
(Asszem ebben is igaza volt)