Csak a harmadik gondolatom

Mankától a szülinapomra színházjegyet kaptam! (Hozzáteszem, hogy a tökéletes ajándék kategóriába tartozik, mert elfogyasztható. Azaz nem tárgy, nem kell megőrizni, elrakni, helyet találni neki, hanem alapból a legjobb helyre kerül, az élmények közé. Ajánlom minden kedves barátomnak és ismerősömnek, hogyha örömet szeretne szerezni, akkor vigyen el valahová. Jöhet állatkert, vidámpark, színház, mozi, vagy étterem, vagy séta, bármi jó. Ezek lesznek a legszebb ajándékok. Plusz azok, amiket biztos kézzel választott ki olyan ember, aki ismer, és tudja hogyha már tárgy, akkor mire vágyom pontosan.)

Az Operettszínházban 2 kisoperát néztünk egymás után (így kombóban van direkt a két darab), a másodikról írnék, mert az volt a meghatározó élmény. Mario és a varázsló volt, és a főszerepben Szabó P. Szilvesterz adta Cipolla karakterét, Szabó Dávid pedig Mariot idézte meg nekünk.

Nagyon durva volt.

Ha valaki emlékszik Thomas Mann művére még a kötelezőolvasmányos időkből, akkor ha a sztori nem is maradt meg minden részletében, de annyi biztosan, hogy az nem egy vidám történet. Van benne emberbűvölés, szerelmi bánat, és halál. Cipolla a hipnotizőr megalázza a nem mellékesen szerelmi bánatban szenvedő, öngyilkosságra készülő Mariót a színpadon. A bűvöletben a lányt képzelteti a maga helyébe, és ez annyira jól sikerül, hogy a végén Marió meg is akarja csókolni Cipollát...sőt ezt meg is teszi. Cipolla tette tragédiát szül. Saját halálának ágyazott meg így, mert a kijózanodó és feldúlt Mario a maga felé fordított pisztolyát, inkább Cipolla felé süti el.

És akkor a sztorin túl a lényeg az az volt, hogy mi a nézőtéren egyáltalán nem voltunk kívülállók (ülők), mert végig, mintha velünk történt volna a történet. Szorongtunk Cipolla jelenlététől, hogy pásztózó szemével akár minket is kiszúrhat a tömegből egy következő megalázó tréfához, átéltük, hogy mennyire kiszolgáltatottá váltak az emberek a hipnotizálása alatt. Ahogy haladt előre a darab, úgy nőtt a szorongásunk, a védekezőbe átfont kezem egyre csúszott feljebb a karomon, átnéztem Mankára és láttam, hogy ugyanúgy ülünk. Döbbenet volt. Tudtuk, hogy csak játék, színjáték az egész, de mégsem hittük, benne éltünk a jelenetekben. A végjátékban a megbűvölt Marió a szerelmével üldözte Cipollát a színpadon, hogy végre megcsókolhassa - mi pedig borzongva néztük a groteszk jelenetet, annyira idegen érzés az embernek, hogy nem tudja irányítani magát, nem ura a tetteinek, és hogy most bármi megtörténhet! De ki irányít?

A bármi megtörtént. Az események irányítottak.

A megalázás eseménye után jött a kiegyenlítés eseménye. Mario elveszítette megát Cipolla által, így törvényszerűen Cipollának is el kellett vesznie Mario által.

Igazságos volt ez így, úgy, ahogy csak az Élet tud igazságot tenni. Minden tettünknek következménye van, semmi sem ítélet, ami megtörténik velünk, hanem minden csak a kiegyenlítődésről szól.

A függöny legördült....és Mankával ugyanaz a reakciónk volt, szinte még tapsolni sem tudtunk rendesen elkezdeni, úgy le voltunk sokkolódva. Nem a haláltól, láttuk azt már ezerszer a színpadon, hanem attól sokkolódtunk, hogy mennyire durván hat az emberre az, amikor nem tudja ki irányít kit, mi történik, amikor feloldódik az akarat, amikor téged a másik irányít, és amikor Te irányítasz végre, és amikor a dolgok történnek, és az ember a mellékes. És ahogy elnéztük a darabot, bárki lehettünk volna, a bűvölő, a bűvölt, a halott, és az ölő, és annyira tudtunk mindenkivel azonosulni, de ugyanannyira nem is akartunk senkivel sem azonosulni! Ez volt a katarzis, hogy amit ott átéltünk, az az energia volt, ami a tettekben van, és az eseményekben, és maga az Ember, csak szereplő.

Kijöttünk a nézőtérről szó nélkül, mondtam, hogy "Nem tudok mit mondani", ugyanis nulla gondolatom nem volt....ami nagyon ritkán történik meg velem, aztán haladtunk a ruhatár felé, akkor mondtam, hogy "Nem is akarok mit mondani", mert itt feladtam, hogy ma még lesznek gondolataim, úgy kimosta ez az élmény az agyamat, aztán mikor a kabát már a kezemben volt, akkor jött a híres mondat "Basszus!! Csak a harmadik gondolatom volt az, hogy Bazmeeeg"  :))) Na, és itt iszonyatosan elkezdtünk röhögni!

Tudom, csúnya szó, meg minden, nem szeretem öncélúan használni, töltelékszóként sosem szoktam. De néha megvan a maga helye. És itt megvolt :)