Tegnap személyesen találkoztam vele. Egész nap szorított a mellkasom, úgy éreztem alig kapok levegőt, valami nagyon nyomja a szívem. Mindez nem dobta fel a napomat és csak este sikerült rá időt szakítani, teret engedni, hogy kibújhasson a szög a zsákból. B.-vel beszélgettünk egy vagy két órát (a focimeccsek kezdetéig), és a végére teljesen elkapott a pánik érzése, hogy mi is az én életem? Tulajdonképpen a maga teljességében azt csak én tudom, az én emlékeim és érzéseim, és megéléseim összessége, és bármennyit is mesélek róla bárkinek, akkor is csak én fogom tudni mindig. És ha meghalok, akkor pedig senki. Akkor ennyit ért az egész.
Semmit. (nem sarkítok annyira, mi?? :D)
Hisz ha eltűnik, akkor sosem volt..... És kitört belőlem a sírás, mert nagyon fájt ezt érezni. Sokat foglalkoztam már vele gondolatban, hogy mi az ami megmaradhat a halál után....persze, foglalkoznék inkább az élettel, nem?? :) De ha egyszer ez (is ) érdekel?! Vannak dolgok, amik meg-megragadják az embert, témák, melyektől nem tud szabadulni. Na nekem ilyen téma az Élet. És ennek része a Halál is. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy működik ez az egész „bullshit”. Egyre valószínűbbnek tartom, hogy nem jön el az a pillanat, hogy kinyitok egy nagy fekete könyvet és a 83. oldalon benne lesz minden szépen rendre leírva, amit tudni akartam. Illetve nem fog elém ülni lótuszülésben egy guru, hogy az összes kérdésemre feleletet adjon.
Akkor miben hiszek, mi marad?
Hogy valahogy majd én magam egyre több mindent fogok magamtól megismerni és ezáltal megtudni az életről. Ja, eléggé melós egy munkának tűnik.
Na, de visszatérve a halálfélelmemhez: ami biztos, a testem meghal (mint ahogy részleteiben úgyis meghal minden nap), az érzéseim is meg fognak halni, a gondolataim is (amik felől néha nem vagyok biztos hogy az enyémek egyáltalán. Na, nem röhögni. Nem a „hangokról beszélek”, akik megmondják....). Akkor mi is fog még meghalni? A lelkem, a lelkialkatom, úgy a hozzáállásom mindenhez, cakkumpakk (soha nem írtam még le ezt a szót...).
Mi maradt? Maradt az a Valami, ami mindezt megfigyelte, amíg éltem. Ami megfigyelte a testem, hogy működik, ami megfigyelte, hogy a lelkem hogy rezeg, az érzéseim hogy kavarognak, a gondolataim hogy száguldanak, és a testem mit cselekszik. Ebben maradtam magammal, hogy ez a Valami / Tudat / Szellem marad meg az egész életemből. De ez meg a legtöbb ami megmaradhat, nem?? Mert ez Örökké megmarad !! Ebben biztos vagyok, hogy minden megfigyelt dolog megmarad A Megfigyelőben.
Egy filmforgatás....61 kamera, színészek rendezők, operatőrök, aztán hopp egy világégés, de a kamerák mindent rögzítettek. Az arcokat, a mozdulatokat, ki mit mondott és mit csinált. Meghalt minden és mindenki, de valami megmaradt, ami a lényeg (legalábbis egy filmforgatáshoz pont ennyi a lényeg, nem?? Amit a kamera megőriz.) :)
Én megnyugodtam ettől, hogy van Aki/Ami (?) minden pillanatban megfigyel. És nem Big Brother-re gondolok, vagy Istenre, semmi túlzóra vagy fennköltre, épp csak arra hogy kikiáltottam magamban egy részt, ami örökké élni fog, ami számára nincs halál. És ez engem nagyon megnyugtatott. Mert ennek a valaminek nem lehet ártani, nem lehet elpusztítani, egyáltalán semmit nem lehet vele csinálni annyira kívül és felül áll mindenen, de valahol mégiscsak benne legbelül mindenben.
(Megtaláltam mégis Istent??) :)
És mindezek után, ma ugyanaz az ember ébredt fel reggel az ágyban, aki tegnap oda lefeküdt, azaz a halálfélelem pillanatnyi meghaladása semmi többletértéket nem hozott az életembe ezen a rövid távon. Ma nyűgös voltam, nem találtam a helyem, nyaggattam B.-t, aki rögtönzött pszichoanalízist csinált rajtam, HR-es munkaerő kiválasztós tesztek alapján :DD
„Csodás egy nap volt” , szenvedtem egész végig. (Ilyenkor persze mindig elszégyellem magam, hogy kb unalmamban és jódógomban nem tudom már mit kezdjek magammal. (Emós lettem?). Így állunk. De mégiscsak itt vagyok és írok, és lehet ez volt az egésznek az értelme, hogy végre leüljek és kipötyögjem magamból azt amit ki kell. Mindig azon sípolok, hogy írni szeretnék.....de nem írok sosem. Pedig eskü még egy bevásárlólista elkészítése is örömet szerez számomra!!! :D
Szeretem a kézírást. Itt a gépen meg azért jó, mert gyors. Kb tudom követni a gépírással a gondolataim sebességét, ami a kézírással elég nehézkes (patikus legyen a talpán aki el tudja olvasni!).
Na, huhh, kész.
Most utolsó előre fuss, és lektorálom magam (bármit is jelentsen az!) :D
